egy szép

meséből maradt itt

ablakok

nem a szél,
nem is a függöny,
a lebbenés az!

vadászom, utamból . . .

"sajtkocsi"

kecskeméten

portré

szombat délután...

gondolat VIII.

.
Aki engem keres, rám talál
Aki rám talál, megismer
Aki megismer, szeret engem
Aki szeret, én szeretm
Aki csak szeret, megölöm.


/S.A.A.Szufi/

gondolat V.

.
"Hogy ki vagy? Nem tudom - S hogy ki voltál? Arra nem vagyok kíváncsi. Bizonyára nem voltál annyira rossz, hogy teljesen elromlottál volna, s most olyan vagy, hogy elég jól megállsz mellettem."

/Kassák Lajos/

böjti anekdoták

.
Azért persze nem kell valakit éppenséggel vallástalannak bélyegezni, ha nem veszi szigorúan a pénteki böjtöt. Amikor a nagy humanistának, Rotterdami Erasmusnak szemére hányták, hogy katolikus ember létére pénteki napon húst szokott enni, így mentette magát:
- A lelkem, az katolikus, de a gyomrom luteránus.

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

böjti anekdoták

.
Desbarreaux francia költő (1602-1673) egy pénteki napon kirándult Párizs környékére. Azonban a kocsmában, ahová ebédelni tért be, már mindent elettek előle; nem maradt egyéb, mint néhány tojás és kevéske zsír. A költő hát egy omlettet rendelt.
- Az ám, de nincsen vaj.
- Nem baj, csinálják zsírral
Közben borulni kezdett, s mire az omlettet feltálalták, kitört a zivatar, és közvetlenül a ház mellett rettentő dördüléssel lecsapott a mennykő.
A költő letette a kést, villát, fölkelt, az ablakhoz ment, és az omlettet tányérostól kidobta az udvarra.
- Tessék, itt van. Érdemes ekkora zajt csapni egy omlettért!
Desbarreaux közepes költő volt, nevét ma már alig ismerik, de mondása fennmaradt szállóigeként,
ha apróságból nagy dolgot csinálnak:
"Micsoda lárma egy omlettért!"

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

Arról, hogy mi a groteszk

"Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott egy autó: négy kereke a levegőbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten kevő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában.

!RÖS TLOPASC NESSIRF

Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat."

/Örkény István/

gondolat IV.

.
"Semmi sem sikerül úgy, ahogyan az ember előre kitervezi. A tervek félresikerülnek, és a vágyak be nem teljesednek. A szerelmesek boldogító pár után vágyódnak, és ugyanolyan senkiházira akadnak, mint ők maguk, az anyák messiással érzik magukat terhesnek, és megszülik saját gyilkosukat, a művészek egész világokat szeretnének összefoglalni műveikben, s alig jutnak tovább gyarló kísérletezésnél."


/Kassák Lajos/

gondolat III.

.
"Most tehát a gumicellába megyünk, és gyönyörködni fogunk az őrültekben."

/Kassák Lajos/

punck ül a fűben

.

öcsi

Gondolatok a pincében

.
"A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
-Cicus!- szólt oda a falábú házmesterkislány. -Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki.
Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni."


/Örkény István/

rajzaim

gondolat I.

„Embernek lenni azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk kristályok, növények, állatok – mégpedig az egysejtűtől a férgeken és halakon át egészen a főemlősökig – és ugyanakkor érző lelkek és halhatatlan szellemiségek.„

/ Müller Péter /

cicókok

cicókok

Pitypang

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! - mindegyre kérded
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán -
Virág
Mért nem szeliden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mért nevetek hozzá - szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő - élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt
Inkább megmondom
Megmondom - várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.

Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így - még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elhárítani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.

Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva-bosszuságodon.

Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom -
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva
Felhőbefuró forgószél tetején?

Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

/Karinthy Frigyes/

uhu

PÓK "villámra, viharra mozdulatlan, de lengeti sóhaj"

"S én gunnyasztok a háló közepén, éjféli szürke pók s úgy várok keringő kóbor lelkeket."

/Dsida Jenő/