gondolat VII.

.
"Nem, én csak a magamé akarok lenni. Melletted, de önmagamban."

/K.L./

böjti anekdoták

.
"...egy párizsi püspök, aki éppen ebédelt, amikor egy vidéki plépánosa tisztelgett nála:
- Velem tart? - kínálta barátságosan a püspök.
- Köszönöm eminenciádnak, már ebédeltem, de különben is : ma böjt van. "


/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

gondolat VI.

.
"Titokzatosan gazdag a világ, csak az ember annyira jelentéktelen lény, hogy a titokzatos gazdagságot föl sem tudja fogni, s mintegy semmirevalóan kallódik a földön."

/Kassák Lajos/

gondolat V.

.
"Hogy ki vagy? Nem tudom - S hogy ki voltál? Arra nem vagyok kíváncsi. Bizonyára nem voltál annyira rossz, hogy teljesen elromlottál volna, s most olyan vagy, hogy elég jól megállsz mellettem."

/Kassák Lajos/

böjti anekdoták

.
Azért persze nem kell valakit éppenséggel vallástalannak bélyegezni, ha nem veszi szigorúan a pénteki böjtöt. Amikor a nagy humanistának, Rotterdami Erasmusnak szemére hányták, hogy katolikus ember létére pénteki napon húst szokott enni, így mentette magát:
- A lelkem, az katolikus, de a gyomrom luteránus.

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

böjti anekdoták

.
Desbarreaux francia költő (1602-1673) egy pénteki napon kirándult Párizs környékére. Azonban a kocsmában, ahová ebédelni tért be, már mindent elettek előle; nem maradt egyéb, mint néhány tojás és kevéske zsír. A költő hát egy omlettet rendelt.
- Az ám, de nincsen vaj.
- Nem baj, csinálják zsírral
Közben borulni kezdett, s mire az omlettet feltálalták, kitört a zivatar, és közvetlenül a ház mellett rettentő dördüléssel lecsapott a mennykő.
A költő letette a kést, villát, fölkelt, az ablakhoz ment, és az omlettet tányérostól kidobta az udvarra.
- Tessék, itt van. Érdemes ekkora zajt csapni egy omlettért!
Desbarreaux közepes költő volt, nevét ma már alig ismerik, de mondása fennmaradt szállóigeként,
ha apróságból nagy dolgot csinálnak:
"Micsoda lárma egy omlettért!"

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

no??

lesz szemügém

elmészet

.

Ez a szó a nyelvújítás korában vergődött a világra s azokat a kisegítő módszereket és rendszereket jelentette, amelyek az ember emlékezőtehetségét voltak hivatva támogatni és gyámolítani. (Tudományos nevük: mnemotechnika vagy mnemonika.)
A mindennapi élet persze olyan módszereket is teremtett, amelyeknek semmi közük sincs a tudományhoz.
Az ember például csomót köt a zsebkendőjére, hogy ezt vagy azt a dolgát el ne felejtse. Nem valami babonaság ez, a magyarázata egyszerű: az ember napközben többször is a zsebkendőjére szorul, előveszi, meglátja a csomót és ráeszmél, hogy miért kötötte.
Egy különös emlékeztető eljárás volt néhol szokásos a régi határigazításoknál. Két szomszéd hajbakapott azon, hogy tulajdonképpen hol van köztük a határ? nem szántott-e el egyik a másik telkéből egy darabot? Ilyenkor perre ment a dolog, a bíróság ki is szállt a helyszínre és eldöntötte, hol húzódik a határvonal. Az ám, de telekkönyvek még nem voltak (azokat csak II. József erőszakolta a vármegyékre), hogyan védekezhessék most már a tulajdonos, ha idővel a szomszéd mégiscsak elcsíp valamit a földjéből és arrébb igazítja a határkövet? Sok-sok esztendő után ugyan ki fog már emlékezni, hova állította azt valamikor a bíró?
Az emlékezés gyámolítása ősi egyszerűséggel ment végbe. Az iskolából kirendeltek egy féltucatnyi gyereket, s a helyszínén valamennyit irgalmatlanul megcsapták. Az ilyen gyerek késő vénségében is emlékezni fog rá, hogy itt nadrágolták el, itt volt a határ.

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

Arról, hogy mi a groteszk

"Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott egy autó: négy kereke a levegőbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten kevő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában.

!RÖS TLOPASC NESSIRF

Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat."

/Örkény István/

gondolat IV.

.
"Semmi sem sikerül úgy, ahogyan az ember előre kitervezi. A tervek félresikerülnek, és a vágyak be nem teljesednek. A szerelmesek boldogító pár után vágyódnak, és ugyanolyan senkiházira akadnak, mint ők maguk, az anyák messiással érzik magukat terhesnek, és megszülik saját gyilkosukat, a művészek egész világokat szeretnének összefoglalni műveikben, s alig jutnak tovább gyarló kísérletezésnél."


/Kassák Lajos/

gondolat III.

.
"Most tehát a gumicellába megyünk, és gyönyörködni fogunk az őrültekben."

/Kassák Lajos/

az üvegszemű hölgy

Jobban ügyelt a tisztaságra egy másik asszony. Ennek egyik szeme üvegből volt, s azt éjszakára mindig egy pohár vízbe tette. Történt, hogy férje vadászatról fáradtan és szomjasan került késő éjjel haza - a mécses fényénél nem látott elég tisztán és egyik kezeügyébe eső poharat felhajtotta. Abban bizony az üvegszem rejtőzött, s vízzel együtt lecsúszott a hirtelenkezű ember torkán. Persze hogy rettenetes görcsök rohanták meg s reggelre már olyan rosszul lett, hogy el kellett a borbélyt hívatni. (Akkoriban az orvos nem tartotta méltónak tudományos rangjához, hogy bizonyos műveleteket – érvágást, klistélyozást – ő maga végezzen, és rábízta a borbélyra.)
Jött hát az nagyloholva, de mire odaért, az üvegszem is megtette a útját s már éppen odáig jutott, hogy kitekinthessen a szabad világba. A borbély épp akkor célozta meg szerszámával az illetékes testrészt, de egyszeribe kiejtette kezéből a klistélyt és rémülten felkiáltott:
-Jézus Mária! Innen valaki rámnéz!

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

példa a tisztaságról

-Ma reggel csokoládét ittál, kedvesem? - szólt a férj a feleségéhez.
-Nem, nem ittam – felelte az asszony.
-De hiszen itt a nyoma a szádon!
-Az még tegnapról való.

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

punck ül a fűben

.

öcsi

hatásos prédikáció

A pap a szószékről Krisztus szenvedéseit ecsetelte. Mégpedig akkora hévvel, hogy megrázta az egész hallgatóságot. A férfiak könnyeiket törölgették, a nők hangosan felzokogtak. A pap meghökkent, a hatás túlságosan erősnek ütött ki- tehát, hogy a gyülekezetet lecsillapítsa, hozzátette:

• De hát ki tudja, vajon mindez igaz-e?

/Ráth-Végh István gyűjteményéből/

3-as találkozó

.

Gondolatok a pincében

.
"A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
-Cicus!- szólt oda a falábú házmesterkislány. -Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki.
Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni."


/Örkény István/

gondolat II.

...

Az ember a látásával varázsolni képes.

Ennek a varázslatnak az egyikn részét a lélektan leleplezte. Azt
mondta, hogy saját lelkünk tudattalan tartalmait vetítjük másokra,
s nem olyannak látjuk őket, amilyenek "valójában", hanem
olyannak, amilyennek "varázsszemünk " láttatni akarja velünk.
Amit magunkban nem szeretünk, azt meglátjuk másokon,
s gyakran meg is gyűlöljük őket emiatt.
...
arra kérlek ne olyasmit varázsolj rám, ami sorsomat nehezebbé teszi.
Nyúlj felém "jó kezekkel", s vetíts rám magadból
olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok.
És cserében én is ezt teszem. Ígérem, hogy olyasmiket vetítek rád, amiktől szebbnek és jobbnak látlak majd.
Okosabbnak. Önmagam jobbik arcát fedzem fel rajtad...

/Müller Péter/

rajzaim

gondolat I.

„Embernek lenni azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk kristályok, növények, állatok – mégpedig az egysejtűtől a férgeken és halakon át egészen a főemlősökig – és ugyanakkor érző lelkek és halhatatlan szellemiségek.„

/ Müller Péter /